JUSTINWEB.ORG / A legbiztosabb magyar forrásod

Sziasztok! Szeretnénk mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánni! Természetesen Justin sem felejtette el, hogy milyen ünnep van, így posztolt néhány képet instagram oldalára, amiket most ebben a bejegyzésben elhoztunk nektek. Először egy szöveget írt, mely lefordítva így szól.

“Jézus megváltoztatta az életemet. A húsvét nem a nyusziról szól, hanem arra emlékeztet, hogy az én Jézusom a kereszten halt meg a bűneimért, majd feltámadott a halálból. Hiszek a történtekben és hogy minden megváltozik! Megszabadultam a rabságtól és a szégyentől, én vagyok Isten legmagasabb gyermeke, szeret engem és pontosan tudja hol vagyok, ki vagyok.”

i1~3.jpg   

Ezután kedvencünk közzétett magáról egy fényképet, amin egy nyuszifüles szemüvegben pózol egy plüss nyuszival és az alábbi megjegyzést fűzte hozzá “Emlékszem, azt mondtam, hogy a húsvét nem a nyusziról szól… hát, hazudtam“. A következő kép egy selfie, melyen valamilyen tésztát eszik, ehhez nem fűzött semmit, illetve további fotókat töltött fel, szám szerint 3-at, amin szintén a szemüvegben látható.

i2~1.jpg i4~0.jpg i5~0.jpg i6~0.jpg
i7~0.jpg   

Március 29-én kedvencünket akkor kapták lencsevégre a paparazzik, mikor a Soulcycle nevezetű helyen járt, ahol úgynevezett kerékpározási órákat lehet venni. Ez egy nagy intenzitású kardio-, izom-formázó edzés. Az érkezésről 10 HQ minőségű fotó található a galériánkban.

1~83.jpg 2~75.jpg 4~74.jpg 5~71.jpg

Március 30-án Justin ismét kimozdult egy kicsit, a paprazzik pedig szinte az egész városba követték, miközben egyik jó barátjával sétált. Bementek a már említett Soulcycle elnevezésű helyre, illetve egy kávézóban is jártak. Ahogyan az a képeken is látszik, Biebsnek hihetetlenül jó kedve volt, végig mosolygott, még egy selifet is csinált két rajongóval.

11~85.jpg 37~42.jpg 46~38.jpg 83~25.jpg

Szintén ezen a napon, ám már outfit-et váltva, illetve már egy másik barátjával, Rory Kramerrel tűnt fel Newport Beach-en az egyik boltban, amiről 10 kép került fel a galériába.

93~21.jpg 87~24.jpg 89~22.jpg 86~23.jpg

A következő fényképek szintén tegnap, a “Shambala” elnevezésű yachton készültek amin mostanára már Justin is és nagyon sok barátja, név szerint Alfredo Flores, DJ Tay James, Rory Kramer, Josh Mehl és Jocelyne Miranda tartózkodik. A kis csapat láthatólag nagyon jól érzi magát, Miranda egyébként gyógytornász, aki segít Justinnak ellazulni a nehéz napokon.

94~25.jpg 114~18.jpg 99~23.jpg 124~17.jpg

Így a bejegyzés végére elhoztunk nektek a mai napon, Rory által készített fényképet amin ő szaltózik, JB pedig beleugrik a yachtról a vízbe. A következőt fűzte hozzá “@rorykramer: Éppen ezen a ponton befejeztem egy egész éjszakai szerkesztést, csak leakartam feküdni, mikor eszembe jutott, hogy lemegyek az óceánra a nap folyamán…nem mentem aludni, utána valóban nem aludtam semmit. Köszönöm @justinbieber az egész napi szórakozást az összes baráttal, nagyszerű beszégetéseket és a Macarena-ra való táncolást.

121~15.jpg   

Március 24-én Justin betért egyik kedvenc bárjába, a Coffee Bean & Tea Leaf-be, ahol nagyon sok kép és egy videó is készült róla, ezen a napon egy elég fura szettet viselt.

tumblr_p645ftk0Q81qhft5ko6_1280.jpg tumblr_p645j4LAvF1qhft5ko1_400.jpg tumblr_p645ftk0Q81qhft5ko1_1280.jpg tumblr_p644nszOrm1qhft5ko4_1280.jpg

Később a Playa Vista településre látogatott és mostanában az egyik kedvenc elfoglaltságát űzte ami nem más, mint a foci! Kedvencünk annyira kedvet kapott a sporthoz, hogy egy hivatalos klub tagja ami nem más mint a Churchome footballclub. Ez természetesen a gyakran templomban járó férfiak válogatottja. Jól látható, hogy Biebs hamar beilleszkedett a közösségbe. Az esetről rengeteg fénykép és videó készült paparazzik által (1. sor), de sok rajongó is lencsevégre kapta (2. sor).

tumblr_p646o9UGMK1qhft5ko3_1280.jpg tumblr_p64mbeUrHZ1qhft5ko9_1280.jpg tumblr_p64mmrETkJ1qhft5ko2_1280.jpg tumblr_p64lh5U0YW1qhft5ko7_1280.jpg
tumblr_p648hjGf5e1qhft5ko3_1280.jpg tumblr_p64k7cm6R41qhft5ko1_500.jpg tumblr_p648hjGf5e1qhft5ko5_r1_1280.jpg tumblr_p648hjGf5e1qhft5ko1_1280.jpg

Pár óra múlva már túrázás közben készítettek róla képeket.

tumblr_p670dtaEZx1qhft5ko7_1280.jpg tumblr_p670dtaEZx1qhft5ko10_1280.jpg tumblr_p670dtaEZx1qhft5ko1_1280.jpg tumblr_p670dtaEZx1qhft5ko3_1280.jpg

Március 26-án a városban követték őt a fotósok. Bieber ismét egy elég érdekes szettet viselt, egy meglehetősen furcsa táskával, előtte pedig egy kávézóba is beugrott! Erről nagyon sok kép és egy videó is készült!

tumblr_p67tkqJgJa1qhft5ko10_540.jpg tumblr_p67tkqJgJa1qhft5ko1_1280.jpg tumblr_p67tegyJJ51qhft5ko4_1280.jpg tumblr_p67t7oCHkb1qhft5ko1_1280.jpg

Később egy barátjához érkezett luxusautójával, amiről sajnos elég kevés kép érkezett, mindössze ez a 4 található meg galériánkban.

bar2.jpg bar3~0.jpg bar1.jpg bar4.jpg

Másnap, azaz március 27-én egy ügyvédi irodától távozott, amiről a paparazzik 10 fotót készítettek.

tumblr_p6a31rx7DS1qhft5ko10_1280.jpg tumblr_p6a31rx7DS1qhft5ko1_1280.jpg tumblr_p6a31rx7DS1qhft5ko4_1280.jpg tumblr_p6a31rx7DS1qhft5ko2_1280.jpg

Később a városban láthatták Justint, ahol szintén lencsevégre kapták.

tumblr_p69v17KU4n1qhft5ko4_1280.jpg tumblr_p69u8edPNv1qhft5ko2_1280.jpg tumblr_p69vaauA0d1qhft5ko4_1280.jpg tumblr_p69v17KU4n1qhft5ko2_1280.jpg

Ezek után este a VodaSpa nevű helyen vezette le a nap fáradalmait. A fotósok természetesen itt sem hagyták magára a világsztárt, aki elfutott előlük.

tumblr_p6a7dqxnao1qhft5ko7_1280.jpg tumblr_p6a2ipX6yP1qhft5ko1_r1_1280.jpg tumblr_p6a2ipX6yP1qhft5ko10_1280.jpg tumblr_p6a78hCZyP1qhft5ko2_1280.jpg

Március 28-án a délelőtti órákban a városban fotózták le amikor kávét vásárolt magának.

tumblr_p6be07uiVD1qhft5ko9_1280.jpg tumblr_p6beab3Ep01qhft5ko2_1280.jpg tumblr_p6be6pfltq1qhft5ko2_1280.jpg tumblr_p6be6pfltq1qhft5ko9_1280.jpg

Később a Soulcycle nevű helyen edzett. Innen is egy csomó képet hoztunk nektek!

tumblr_p6bddaMf8Z1qhft5ko8_1280.jpg tumblr_p6bho1NjCn1qhft5ko1_1280.jpg tumblr_p6bho1NjCn1qhft5ko9_1280.jpg tumblr_p6bho1NjCn1qhft5ko6_1280.jpg

Ezek után sétaközben egy földön fekvő hajléktalan pár mellett állt meg és csevegni kezdtek. Biebs végül lefeküdt melléjük úgy beszélgettek tovább. Később kedvencünk gyorsan elszaladt a közeli boltba vizet és ételt hozni a szegényeknek, sőt egyes pletykák szerint némi készpénzt is adományozott nekik. azonban amikor az ott ülő sztárt a hajléktalan pár férfi tagja meglátta, aki nagyon csúnyán beszélt vele és végül elküldte, aminek okát egyenlőre nem tudni. Az esetről természetesen nagyon sok kép és videó is érkezett.

tumblr_p6bibdBU7n1qhft5ko3_1280.jpg tumblr_p6bi1zGDR91qhft5ko10_1280.jpg tumblr_p6belgihZd1qhft5ko7_1280.jpg tumblr_p6biezvHNl1qhft5ko2_1280.jpg

Aznap délután pedig a törzshelyére, a Saban Theatre-be látogatott el. Az érkezésről (1. sor) és később a távozásról (2. sor) is kaptunk képeket amiket galériánkban megnézhettek!

tumblr_p6bxqjyVyu1qhft5ko2_r1_1280.jpg tumblr_p6bxjgB69l1qhft5ko2_1280.jpg tumblr_p6bxjgB69l1qhft5ko6_1280.jpg tumblr_p6bxqjyVyu1qhft5ko4_r1_1280.jpg
tumblr_p6cacvgKzi1qhft5ko2_1280.jpg tumblr_p6cacvgKzi1qhft5ko7_1280.jpg tumblr_p6ca6vSM961qhft5ko1_1280.jpg tumblr_p6cacvgKzi1qhft5ko4_1280.jpg

Poo Bear hamarosan új albumot fog kiadni, amin olyan nagy nevekkel fog együttműködni, mint Jennifer Lopez, Juanes, J Balvin, Skrillex és természetesen Justin. Nemrég szivárgott ki, hogy a kislemez a “Hard To Face Reality” nevet kapja majd, ami a hírek szerint április 6-án fog megjelenni. Érdekesség, hogy ez a szám már 2014-ben egyszer megjelent, amit IDE kattintva meghallgathattok, bár elvileg most kicsit másabban fog szólni a nóta. Mi már nagyon kíváncsiak vagyunk! És ti?

“Nagyon hálás vagyok azért, hogy közreműködik az új számomban, a Hard to Face Reality-ben. Nagyon izgatott vagyok hogy megjelenjen, hiszen ez sokat elárul Justin karakteréről. Nem számít, hogy mekkora az amit kap, még mindig alapos, alázatos, de legfőképp ember. Csodálatos kapcsolatunk van a zenében, illetve csodálatos barátságot ápolunk. Justin az én hősöm.” – nyilatkozta Poo Bear.

Híreinket március 18-án fejeztük be amikor kedvencünk a városban tartózkodott. Másnap, azaz március 19-én egy edzőteremből távozott, erről érkeztek képek.

5~70.jpg 11~84.jpg 12~68.jpg 1~82.jpg

Március 20-án a városban találkozhattak vele a szerencsések, a paparazzik természetesen itt se hagyták magára a sztárt ezért egy csomó HQ minőségű képet töltöttünk fel a galériánkba.

19~54.jpg 20~59.jpg 16~64.jpg 18~56.jpg

Aznap este a Roxy Theater nevű helyen jelent meg ahol épp a brit pop és R&B énekes Craig David adott kisebb koncertet! Az eseményt Biebs is igazán élvezte aki a nézőközönségből biztatta pályatársát. Később azonban a színpadra is felment Craig mellé, erről sok kép és egy nagyon hosszú videó is felkerült az internetre amit most mi elhoztunk nektek! Ezek mellett a távozásról is hoztunk képeket!

tumblr_p5xh6wHhAo1qhft5ko2_1280.jpg tumblr_p5xh6wHhAo1qhft5ko5_1280.jpg tumblr_p5xh6wHhAo1qhft5ko4_1280.jpg tumblr_p5xh6wHhAo1qhft5ko3_250.jpg
30~46.jpg 34~45.jpg 26~53.jpg 51~37.jpg

Március 21-én a stúdiónál fotózták le, a friss pletykák szerint pedig Justin már az utolsó simításokat végzi el új albumján ami a jelek szerint még 2018-ban megjelenésre fog kerülni!

55~35.jpg 52~40.jpg 58~33.jpg 57~35.jpg

Aznap este a Saban Theater-be, a törzshelyére is ellátogatott, ahol ismét egy misén vett részt. A távozásról és az érkezésről egyaránt érkeztek paparazzik által készített képek.

68~31.jpg 83~24.jpg 73~30.jpg 78~26.jpg

Március 22-én az L.A. Buns & Co Mexikói étterembe látogatott el, ahol a fotósok szintén nem hagyták magára a sztárt így sok képet kaptunk róla.

tumblr_p60yvsHRZM1qhft5ko9_r1_1280.jpg tumblr_p60yvsHRZM1qhft5ko3_1280.jpg tumblr_p60yvsHRZM1qhft5ko5_1280.jpg tumblr_p60yvsHRZM1qhft5ko4_1280.jpg

Március 23-án saját háza közelében várták őt a paparazzik, ahonnan nagy meglepetésre nem egyedül jött ki. A hírek szerint ugyanis a világsztár már túl van a se veled se nélküled kapcsolaton és Selenával külön utakon járnak. A pletykák szerint már rá is talált az új szerelem méghozzá Baskin Champion személyében, aki egyébként Justin egyik legjobb barátjának Patrick Schwarzenegger barátnőjének, Abby Champion lánytestvére. A források szerint Justin és Baskin manapság különösen sokat lógnak együtt és alakul közöttük a szerelem, ám rengetegen cáfolják a híreket és sokak szerint a 22 éves modell csupán a Selena után való időszakon próbálja átsegíteni Biebs-t. Mindenesetre 23-án Baskin Justin házából távozott és az énekes pulóverét viselte! Szerintetek alakulhat közöttük valami vagy ez csak barátság? Meglátásaitokat várjuk Facebook oldalunkon és itt a chat-ben is!

2C~0.jpg tumblr_p62v4cE6wF1qhft5ko3_1280.jpg tumblr_p62v4cE6wF1qhft5ko5_250.jpg tumblr_p62v0hGqnf1qhft5ko2_1280.jpg

Aznap este Justin ismét stúdióban volt, aki igazán jó kedvű volt és nagyon kedvesen pózolt egy kicsit a fotósoknak akik kihasználták az alkalmat és egy csomó képet kattintottak róla!

tumblr_p62vk00NpM1qhft5ko2_1280.jpg tumblr_p62vk00NpM1qhft5ko10_250.jpg tumblr_p62vk00NpM1qhft5ko5_1280.jpg tumblr_p62v8dkD471qhft5ko1_500.jpg

A stúdiózás után Justin hazafele sietett amikor a nyílt utcán karambolozott. Az esetet többen látták, Justin a G-Class Mercédesz autójával közlekedett amikor hátulról találta meg a Range Rover. A hírek szerint Justin rendkívül együtt működött a hatóságokkal, ám ami a legfontosabb ,hogy személyi sérülés nem történt! Képeket a balesetről már a galériánkban megtekinthetitek!

capture-20180324-094759.png capture-20180324-094211.png capture-20180324-094244.png capture-20180324-093445.png

A “Midnigth Sun” című film premierje után Justinék egy after partira készültek és nem tudtak észrevétlenek maradni, a paparazzik készítettek róluk néhány fotót amint a kocsihoz mennek.

tumblr_p5pb0320P31qhft5ko1_1280.jpg tumblr_p5pb0320P31qhft5ko5_1280.jpg tumblr_p5pj8o0KAj1qhft5ko7_1280.jpg tumblr_p5pj8o0KAj1qhft5ko8_540.jpg

Március 16-án kedvencünk a Voda Spa neveztű helyre ment, amiről szintén érkeztek képek és már meg is tekinthetitek őket a galériánkban.

tumblr_p5pcg5HAWc1qhft5ko1_1280.jpg tumblr_p5pcmcCznM1qhft5ko1_540.jpg tumblr_p5pci57ezO1qhft5ko1_500.jpg tumblr_p5piys66Su1qhft5ko1_1280.jpg

Március 17-én ismét egy focimeccsen vett részt, amelyről rengeteg HQ minőségű és rajongói kép is készült, illetve kaptunk két videót is a játékról. Justinnak már olyan hosszú a haja, hogy a játék alatt össze volt neki fogva egy hajgumival. Már megírtuk nektek korábban, hogy egyszer fogadtak Christian Beadles-el, azonban ő már levágatta a haját, így Biebs nyert. Szerintetek ő mikor tervezi levágatni?

tumblr_p5rbn5qZWB1qhft5ko6_1280.jpg tumblr_p5rbn5qZWB1qhft5ko9_1280.jpg tumblr_p5rc2kfJmg1qhft5ko10_r1_1280.jpg tumblr_p5rapeo9NG1qhft5ko3_1280.jpg

A játék után a Coffee Bean elnevezésű helyen kapták lencsevégre. A fotókat a távozáskor sikerült készíteniük a fotósoknak.

tumblr_p5rd91M3Ga1qhft5ko7_1280.jpg tumblr_p5rd91M3Ga1qhft5ko5_1280.jpg tumblr_p5rd91M3Ga1qhft5ko4_1280.jpg tumblr_p5rd5nRnQH1qhft5ko1_500.jpg

És még mindig nincs vége a napnak, hiszen aznap este még jégkorongozni is elment a Kings Valley Ice Centerbe. A paparazziknak sikerült már a érkezéskor (1. sor) is jó pár képet kattintaniuk, illetve később a játék közben (2. sor) sem maradhattak el a fotók, illetve a videók sem.

tumblr_p5s50jbW7n1qhft5ko1_1280.jpg tumblr_p5s4t7sNah1qhft5ko1_500.jpg tumblr_p5s50jbW7n1qhft5ko7_1280.jpg tumblr_p5s50jbW7n1qhft5ko9_r2_1280.jpg
tumblr_p5s5594Frg1qhft5ko1_1280.jpg tumblr_p5s582UaAu1qhft5ko1_1280.jpg tumblr_p5s5594Frg1qhft5ko6_1280.jpg tumblr_p5s5594Frg1qhft5ko8_1280.jpg

Az első videón láthatóan Justinnak egyébként sem volt túl jó kedve, a játék közepén pedig lement a jégről, majd rátámaszkodott a palánkra és úgy néz ki, mintha sírna. Odament egy barátja, beszélgettek egy kicsit, de Justin végig takargatta az arcát. A pletykák szerint Selena miatt lehet ez az egész, hiszen mint tudjuk, most eléggé külön utakon járnak. Szerintetek tényleg ez lehet az oka?


Március 18-án Los Angeles utcáin sétálgatott, erről 16 kép került fel a galériánkban amit már meg is tekinthettek.

tumblr_p5tui6FAVP1qhft5ko1_1280.jpg tumblr_p5tui6FAVP1qhft5ko3_1280.jpg tumblr_p5tui6FAVP1qhft5ko9_1280.jpg tumblr_p5tuy0JyqU1qhft5ko1_1280.jpg

Justin az elmúlt napokban sem kerülte a nyilvánosságot, március 10-én egy focimeccsen járt, ahova természetesen a paparazzik is követték, akiknek összesen 110 képet sikerült készíteniük, melyek megtekinthetőek a galériánkban is. Ezek mellett egy 3 perces videót is elhoztunk nektek a játékról!

8~62.jpg 29~49.jpg 71~31.jpg 111~23.jpg


A meccs után kedvencünk találkozott Los Angelesben két rajongóval és meglepő módon képet is készített velük.

113~18.jpg 112~18.jpg  

Március 11-én Justint az egyik étteremnél kapták lencsevégre, amikor elvitelre rendelt valami ételt magának, erről egy videót is kaptunk.

118~16.jpg 117~17.jpg 124~16.jpg 136~11.jpg


Március 12-én Los Angeles városában látták édesapjával, Jeremy-vel. Kedvencünknek nem volt sok kedve a fotósokhoz ezért eltakarta az arcát.

143~10.jpg 142~9.jpg 146~9.jpg 

Március 14-én a törzshelyén, a Saban Theater-ben kapták lencsevégre a paparazzik, ahonnan több pletyka szerint is nagyon szomorúan távozott. Hogy mi lehet az oka és hogy ez igaz-e, megerősített információt nem kaptunk.

171~6.jpg 156~6.jpg 160~7.jpg 151~5.jpg

Másnap, március 15-én szokásosan túrázni indult ahol több fotós várta őt, akik rengeteg képet csináltak róla. Biebs nagyon jó kedvű volt és hosszú idő után ismét saját Merchandise termékét viselte. Amikor felért a hegycsúcsára egy rajongó képet is készített vele sőt róla is. Ám amikor visszaért kocsijához különös kis csomagra lehetett figyelmes a szélvédőn hisz Bieber nem éppen jó helyen parkolt luxusautójával ezért megbüntették. Ennek ellenére, mikor visszajött, jókedvűen csacsogott a fotóssal. tudomást se vett a céduláról ami az autóján várta. Erről kaptunk több paparazzi képet és egy videót is.

195~4.jpg 181~5.jpg km~0.jpg km2.jpg

Ezek után este Justin egy filmpremierre sietett, ugyanis Hollywood-ban tegnap este volt bemutatták a sokak által már most az év filmjének nevezett Midnight Sun-t. Kedvencünk természetesen a film egyik főszereplője miatt érkezett a helyszínre, aki nem más mint egyik legjobb barátja, Patrick Schwarzenegger. JB nem vitte túlzásba a megjelenést, egy sima fekete pulóvert viselt egy fekete kabáttal amin egy Fear Of God felirat volt olvasható, egy oldalt sárga csíkkal felturbózott farmert egy szintén sárga cipővel. Az eseményről természetesen sok kép és videó is érkezett amiket már megtekinthettek.

tumblr_p5nyobbDbD1qhft5ko7_r1_1280.jpg tumblr_p5nyobbDbD1qhft5ko5_r1_1280.jpg tumblr_p5o7gn6Y4U1qhft5ko1_400.jpg tumblr_p5o7gn6Y4U1qhft5ko2_1280.jpg

Híreinket március 6-án hagytuk abba, amikor kedvencünk  Coffee Bean & Tea Leaf nevezetű helyen volt. Később pedig már a Nobu nevű étteremnél kapták lencsevégre.

le9.jpg k1~2.jpg le10.jpg le3.jpg

Másnap, március 7-én egy megbeszélésre sietve fotózták le. A hírek szerint Bieber nagyon komolyan munkálkodik legújabb albumán, ezért különböző úgynevezett “meetingek-re” járkál! Több portál lehozta, hogy nagyon közeledik az album megjelenése!

tumblr_p58u4hcHlw1qhft5ko9_1280.jpg tumblr_p58qv01Kvf1qhft5ko1_1280.jpg 6~66.jpg 4~71.jpg

Aznap később egy szálloda parkolójában sikerült a fotósoknak lecsapni rá, amikor épp megérkezett. Az esetről egy videó is készült amit már itt megtekinthettek.

tumblr_p58u5nSJ6m1qhft5ko9_1280.jpg tumblr_p58u5nSJ6m1qhft5ko5_1280.jpg tumblr_p58u5nSJ6m1qhft5ko4_1280.jpg tumblr_p58u5nSJ6m1qhft5ko2_1280.jpg

A késői órákban törzshelyére, a Saban Theater-be látogatott el, ahol természetesen a helyszínen tartózkodott az énekesnő, Selena Gomez is, de a pár se nem együtt érkezett és távozni se közösen látták őket. A hírek szerint kapcsolatuk ismét válságban van, szeretik egymást de egyenlőre pihenőt tartanak. Ám az érdekesség mégsem ez volt az estében, hisz bombaként szivárogtak ki a képek mi szerint Hailey Baldwin is feltűnt a helyszínen! A fotósok egyből lecsaptak a világhírű modellre és a találgatások is elindultak! Mit szóltok? Ez egy igazi hármas randi lehetett?Mindenesetre mi megnéztük volna Sel és Hailey fejét amikor találkoznak egymással!

tumblr_p59ez8rA921qhft5ko9_1280.jpg tumblr_p59ez8rA921qhft5ko4_1280.jpg tumblr_p59ez8rA921qhft5ko8_1280.jpg  tumblr_p59ez8rA921qhft5ko2_1280.jpg

Az este méltó lezárásaként március 7-én Bieber az Kings Valley Ice Center-be zárta a napot, ahol természetesen jégkorongozott egyet! A helyszínről rengeteg képet és egy videót is kaptunk amiket kitűnő minőségben megtekinthettek.

tumblr_p5aq8xomUI1qhft5ko7_1280.jpg tumblr_p59f5tQaS01qhft5ko6_1280.jpg tumblr_p5aq0dmXnE1qhft5ko4_1280.jpg tumblr_p59n7sJROk1qhft5ko2_1280.jpg

Másnap, március 8.-án Justin egyik barátjával, Rory Kramer-el töltötte a napot. Erről Rory tájékoztatott minket Instagram-on amikor is egy csomó közös videó készült róluk. Az egész napos pihenésből egy fantasztikus fotózás kerekedett amit a fiúk a Laguna Beach-en ejtettek meg, a képek tényleg nagyon jól sikerültek az összeset megtekinthetitek a galériánkban! Justin természetesen itt sem felejtkezett meg a rajongókról akikkel közös képeket is készített!

tumblr_p5bmnn4lk31qhft5ko1_500.jpg tumblr_p5b5ugWJDU1qhft5ko3_1280.jpg tumblr_p5b5ugWJDU1qhft5ko2_1280.jpg 
rory3.jpg Rory1.jpg rory2.jpg rory4.jpg